Karrier:
Jonathan E. Bernthal 1976. szeptember 20-án született Washington Államban, Washington D.C.-ben. Édesapja ügyvéd, Eric Lawrence Bernthal. Édesanyja Joan Lurie Bernthal. Két idősebb testvére van, Thomas és Nicholas Matthew Bernthal.
Jon egy magániskolában érettségizett, nevezetesen a Sidwell Friends Schoolban. A középiskola után a Skidmore Főiskolán tanult tovább, később pedig egy drámatanára tanácsára Moszkvába utazott, hogy a legjobbaktól tanulhasson. A Moszkvai Művészeti Színház iskolájában tanulta a mesterséget. Elmondása szerint ott egészen másként végzik a színészek képzését, és annyira kemény volt a tréning, hogy mire végeztek, az osztály létszáma a felére csökkent. Miközben itt tanult, a European Professional Baseball Federation színeiben profi baseball játékosként szép karriert futott be. A Harvardi Egyetem direktora fedezte fel végül a fiatal tehetséget, így az 2002-ben Cambridge-ben fejezte be színi tanulmányait az American Repertory Theatre kiváló mínősítésben részesülő végzőseként.
Karrierje során több, mint 30 darabban játszott már vidéki színházakban és off-Broadway darabokban egyaránt. Saját színi társulata, aFovea Floods több alkalommal díjat is nyert. A CBS nálunk kevésbé ismert, a The Class című vígjátéksorozatában játszott 2006 és 2007- között. Azon kívül többnyire sajnos csak mellékszerepekkel találták meg a film-és sorozatgyárosok. 2010-ben azonban végre megtörtént a nagy áttörés, főszerepet kapott az AMC nevű csatorna méltán népszerű sorozatában, az azonos címet viselő képregény alapján készített The Walking Dead című horror/dráma szériában. A forrófejű, vitathatatlanul sokrétű Shane Walsh karaktere jó lehetőséget nyújtott Jonnak, hogy bebizonyítsa, mire képes igazából.Mégis, két évad után a kollégái és rajongói nagy bánatára hátat fordított a sorozatnak, hogy valami egészen újba kezdhessen bele. Frank Darabont legújabb nagy dobásában, az LA Noir-ban kapott főszerepet, valamint Martin Scorsese készülő The Wolf of Wall Street című filmjében is közreműködhet.
Jon azt vallja, azért ment Los Angelesbe, hogy megmutathassa magát a tévében, ezáltal pedig több szerepet és sikert remél azon a területen, amit igazán szeret, méghozzá New York színpadain. Ez ügyben sem tétlenkedik. 2012-ben az MCC Theaternél dolgozó John Pollono Small Engine Repair című darabjában tűnt fel újra a színpadon a közönség és a rajongói nagy örömére.
Jelenleg (2013 január) új filmjét, a Grudge Match-t forgatja, melyben két legendával, Sylvester Stallonéval és Robert De Niroval játszik együtt.
Magánélet:
2010 szeptember 20-án nősült, Potomacban, Marylandben. Felesége Erin Angle, a híres amerikai pankrátor, Kurt Angle unokahúga. 2011-ben megszületett első közös gyermekük is, egy kisfiú, Henry.
Érdekességek:
- élete során eddig tizennégy alkalommal tört el az orra
- a két pitbullja, Boss és Venice nélkül soha nem megy sehová
- aktívan sportol, a legjobb barátjától, aki profi ökölvívó, hetente 5-6 alkalommal box lekcéket vesz
- zsidó származású
- szereti a country zenét
- a szíve fölé tetováltatta a becenevet, ahogyan a feleségét szólítja: Lil Bird
- az egyik testvérével egy nonprofit jótékonysági szervezetet működtet, melynek neve Drops Fill Buckets és világszerte hátrányos helyzetű, illetve beteg gyermekek megsegítésében működnek közre
2014 Fury (filming)
Grady Travis
2014 Grudge Match (completed)
B.J.
2013 The Wolf of Wall Street (post-production)
Brad
2013 Moby City (TV series)
Joe Teague
3 episodes
2013 Snitch
Daniel James
2013 Timmy Muldoon and the Search for the Shadoweyes Bandit (Video short)
Muscle Bruce
2010-2012 The Walking Dead (TV series)
Shane Walsh
20 episodes
2012 Robot Chicken (TV series)
Hawkeye / Mayor of Demont
u2013 Collateral Damage in Gang Turf War (2012) u2026 Hawkeye (voice) / Mayor of Demont (voice)
2012 Harry`s Law (TV series)
Lucas Trassino
u2013 The Whole Truth (2012) u2026 Lucas Trassino
2011 Rampart
Dan Morone
2011 Last Words (video short)
Jennings
2010 Párterápia
Young Man
2010 The Pacific - A hős alakulat (TV mini-series)
Sgt. Manuel Rodriguez
u2013 Basilone (2010) u2026 Sgt. Manuel Rodriguez
u2013 Guadalcanal/Leckie (2010) u2026 Sgt. Manuel Rodriguez
2010 Gyilkos számok (TV series)
Mike Nash
u2013 Growin` Up (2010) u2026 Mike Nash
2010 Szellemíró
Rick Ricardelli
2009-2010 Eastwick (TV series)
Raymond Gardener
2009 Éjszaka a múzeumban 2.
Al Capone
2008 A Line in the Sand
Banzai
2008 Bar Starz
Donnie pitron
2008 Courtroom K (TV movie)
Fackler
2007 Day Zero
Dixon
2006-2007 Az osztály (TV series)
Duncan Carmello
2007 Lélegzet
Interviewer
2006 World Trade Center
Christopher Amoroso
2005 Így jártam anyátokkal (TV series)
Carlos
u2013 Purple Giraffe (2005) u2026 Carlos
2005 Különleges ügyosztály (TV series)
Sherm Hempell
u2013 Goliath (2005) u2026 Sherm Hempell
2005 Miami helyszínelők (TV series)
Harry Klugman
u2013 Vengeance (2005) u2026 Harry Klugman (uncredited)
u2013 Killer Date (2005) u2026 Harry Klugman
2005 Jonny Zero (TV series)
Brett Parish
u2013 I Did It All for the Nooky (2005) u2026 Brett Parish
2004 Boston Legal (TV series)
Michael Shea
u2013 Questionable Characters (2004) u2026 Michael Shea
2004 Dr. Vegas - A szerencsedoki (TV series)
Greg
u2013 Dead Man, Live Bet (2004) u2026 Greg
2004 Revenge of the Middle-Aged Woman (TV movie)
Man in Office
2004 Nyomtalanul (TV series)
Alex Genya
u2013 Bait (2004) u2026 Alex Genya
2004 Tony `n` Tina`s Wedding
Dominic
2002 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék (TV series)
Lane Ruddock
u2013 Malignant (2002) u2026 Lane Ruddock
2002 Mary/Mary
Manny
Írd le a véleményed erről a sztárról: