KORAI ÉLET
Jillian Leigh Murray 1984. június 4-én született Readingban, Pennsylvania államban. Van egy húga, akit Meaghannak hívnak. 15 évesen elhagyta Readinget, és Tucsonba, Arizónába költözött egyedül, ahol elkezdte professzionális karrierjét független filmekkel. Miután befejezte a középiskolát Tucsonban, Los Angelesbe költözött, hogy színészi karrierjét kamatoztassa.
KARRIER
2003-ban szerepelt először filmben, a Deep Toadban, mint Natashia. 3 év múlva szerepet kapott két rész erejéig a Drake és Josh című sorozatban, mint Drake csaja. Még ebben az évben szerepelt a One Night with Youban, ahol Briannát játszotta. Egy évvel később két kis költségvetésű filmben játszott, a Cheerlader Campban és a The Fun Parkban. 2008-ban a Legacyban játszotta Megant, majd megkapta első nagyobb filmszerepét az Amerikai énekben, ahol Heather bőrébe bújhatott.
2009-ben az American High Schoolban és a Knuckle Draggersban játszott, valamint a méltán híres Disney sorozatban, a Sonny, a sztárjelöltben játszotta 4 részen keresztül Portlynt, a Mackenzie Banda tagját. Első főbb szerepét a Forget Me Not horrorban kapta, ahol Lexet játszhatta. Ebben a filmben feltűnt többek között Cody Linley, Chloe Bridges és Bella Thorne. Ebben az évben még egy horrorfilmen láthattuk, a The Gravesben, ahol főszerepet játszott Clare Grant mellett, méghozzá Abby Gravest, a testvérpár egyik felét alakította.
2010-ben a Vad vágyak 4. részében játszotta Brandi Coxot, majd az Egy kapcsolat szabályaiban tűnt fel pár percre. 2011-ben a Soha ne hátrálj meg! második részében játszotta Evet. Még ebben az évben feltűnt az MTV sorozatában, a Kínosban, ahol Oliviát játszotta. 2012-ben a Bad As, Perception és a Visible Scars című filmekben tűnik fel. 2013-ra 3 készülő projectja van, a Cabin Fever: Patient Zero, Mantervention és Windsor Drive.
MAGÁNÉLET
2011-ben találkozott párjával, Dean Geyerrel a Never Back Down 2 forgatásán, azóta együtt vannak. Előtte 2010 és 2011 között Ashley Parker Angellel járt.
ÉRDEKESSÉGEK
? Van egy Yorkshire terrierje, akit Bijounak hívnak
? Tudja az amerikai jelbeszédet
? Győztes sakk-játékos
? Az autók megszállottja, szeret versenyezni
? Tud motort vezetni, egy Kawasaki ninja sportmotort vezetett régebben
? Anyja felől skót, apja felől ír származású
? A Mass Effect című játék mindhárom részében Liara T`soni karakterének arca és teste Jillianról lett másolva
? A The Graves forgatásán véletlenül ököllel kiütött egy ablakot, de folytatta a színészkedést annak ellenére, hogy majdnem elvérzett
? Ugyan abba a wyomissing-i középiskolába járt, mint Taylor Swift
? Gyakran keverik össze Megan Foxsszal, Jenna Dewannal és Rachel Bilsonnal
2013
? Windsor Drive - Jordana
? Mantervention - Jessica
? Cabin Fever: Patient Zero - Penny
2012
? Visible Scars - Stacy Walker
? Perception - Misty Corbett
? Bad Ass - Lindsay Kendall
2011
? Kínos (Awkward) - Olivia
? Cougar Hunting - Penelope
? Sose hátrálj meg 2. (Never Back Down 2: The Beatdown) - Eve
2010
? Egy kapcsolat szabályai (Rules of Engagement) - Fiatal lány
? Vad vágyak 4.(Wild Things 4) - Brandi Cox
2009
? The Graves - Abby Graves
? Forget Me Not - Lex
? Sonny, a sztárjelölt (Sonny with a Chance) - Portlyn
? Knuckle Draggers - Amy
? Americak High School - Gwen Adams
2008
? Amerikai ének (An American Carol) - Heather
? Legacy - Megan
2007
? The Fun Park - Megan Davis
? Cheerleader Camp - Georgie
2006
? One Night with You - Brianna
? Drake és Josh - Drake csaja
? Deep Toad - Natashia
Írd le a véleményed erről a sztárról: