Jessica Rose Brown Findlay 1989. szeptember 14-én látta meg a napvilágot a Berkshire-beli Cookhamban. Anyja kisegítő tanárként illetve ápolóként dolgozott, apja pénzügyi tanácsadó, korábban pedig befektetési bankár volt.
Korai évek (tánc)
Jessica első szenvedélye a tánc volt, óvodás korától kezdve balett-táncos szeretett volna lenni. Edzett a National Youth Ballet valamint a Royal Ballet-nál egyaránt. Mindössze 15 évesen meghívást kapott, hogy táncoljon a Royal Operaházban, Londonban a Kirov társulattal.
Az érettségijét követően több rangos balettiskolába is felvételt nyert, ő viszont a londoni Arts Educational School mellett döntött. Táncos karrierjének végül egy bokasérülés vetett véget, három operáció után biztossá vált, hogy fel kell hagynia szenvedélyével.
Sérülését követően Brown Findlay egy másik álma megvalósítása mellett döntött. Mialatt a St. Martin képzőművészeti szakán volt, a színészet felé fordult, és ebben az irányban folytatta tanulmányait.
Karrier (színészet)
A fiatal színésznőre már Tim Burton is felfigyelt, aki fontolóra vette őt az Alice csodaországban címszerepére. Brown Findlay végül egyik első szerepét Niall MacCormick 2011-es Albatrossában kapta, ahol a főhősnőt, Emeliát alakíthatta. Szereplése akkora sikert aratott, hogy mind a British Independent Film Awards, mind pedig az Evening Standard British Film Awards az egyik legígéretesebb új tehetségként jelölte.
Ezt követően feltűnt a népszerű Kívülállók című sorozatban, illetve a Channel 4 miniszériájában, a Fekete tükörben is, eddigi leghíresebb szerepét viszont mégis a Downton Abbey angol kosztümös drámasorozatnak kösöznheti, ahol 2010 és 2012 között 20 epizódon keresztül formálta meg Lady Sybil Crawley karakterét. Nem sokkal ezután főszerepet játszott a Kate Mosse népszerű regénye alapján készült minisorozatban, a Labirintusban.
2014-ban látható lesz a Winter`s Tale-ben, ahol többek között Russell Crowe és Colin Firth oldalán tűnik majd fel. Emellett bemutatásra vár Lullaby című filmje is, ahol olyan színészek mellett kapott szerepet, mint Amy Adams vagy Garret Hedlund.
A színésznő ezután sem tétlenkedik, 2014-re várható a Posh című filmje, emellett készülőben van az ezt követő projektje, a Shoplifters of the World is, nemrég pedig beválogatták Lorelei szerepére a 2015-re tervezett új Frankenstein adaptációban James McAvoy és Daniel Radcliffe mellé. A televízióhoz a BBC Jamaica Inn című minisorozatának főszerepében tér vissza.
2015 Frankenstein
- Lorelei
2014 Shoplifters of the World
2014 Posh
- Rachel
2014 Winter`s Tale
- Beverly Penn
2013 Lullaby
2012 Labyrinth (mini-sorozat) ... 2 epizód
- Alais Pelletier Du Mas
2010-2012 Downton Abbey (TV sorozat) ... 20 epizód
- Lady Sybil Crawley / Lady Sybil Branson
2009-2011 Kívülállók / Misfits (TV sorozat) ... 2 epizód
- Rachel
2011 Fekete tükör / Black Mirror (mini-sorozat) ... 1 epizód
- Abi
2011 Albatross
- Emelia
2009 Man on a Motorcycle (rövidfilm)
- Girl in bed
Írd le a véleményed erről a sztárról: