n.a.
KEZDETEK:
Kamaljit Singh Jhooti (nevén Jay Sean) 1981. március 26-án született Harlensben, Londonban az Egyesült Királyságban. Szülei Sharan és Bindi Jhooti, Punjabi Sikh leszármaztottak. Southhallban nőtt fel, kelet-Londonban. Fiatal kora óta zenélt, 11 éves korában unokatestvérével Pritpal Rupraval alapították közösen a Complusive Disorder duót. A Latymer Upper magániskolába járt, ahonnan 1997-ben végzett. Ötös (A) tanuló volt, GCSE vizsgáitból a biológiát 5-re, míg a matematikát és a kémiát 4-re írt meg. Később a Barts & The London School of Medicine & Dentirstry iskolában tanult Queen Mary-ben, egészen 2003-ig gyógyszerésznek tanult, ám ekkor hagyta ott az iskolát és kezdett bele zenei karrierjébe. A zenei karrierjéhez a Jay Sean művésznevet válaszotta.
KARRIER:
Miután első dala, a One Minute a Rishi Rich producer kezébe került, alapították meg közösen (Rich, Sean és Juggy D) a Rishi Rich Projektet. Első daluk a Dance With You volt, ami rögtön bekerült a zenei listákon az első 20 közé, és egészen a 12-ik helyig meg sem állt. Ez vetette Jayt ahhoz, hogy aláírjon egy 1 millió fontos szerződést a Virgin Records lemezkiadóval, ezzel felbontva a Rentless Recordsszal kötöttet. Nemsokkal ezután a projekt lezáródott, és Jay szóló karrierbe kezdett.
Első saját dala az Eyes On You 2004. június 21-én jelent meg, majd október 25-én érkezett második dala, a Stolen. Első stúdióalbumára sem kellett sokat várni, az Egyesült Királyságban 2004. november 8-án meg is jelent. Angliában ugyan csak arany státuszú a lemez, azonban Indiában már 5-en platina. 2006 és 2008 között dolgozott második szólóalbumán, a My Own Way-en, ami végül 2008. május 12-én jelent meg. A lemezről négy kislemez jelent meg, a Ride It, a Maybe, a Stay és a Tonight.
Harmadik stúdióalbumával sem vártatott sokat, 2009. november 23-án jelent meg, All or Nothing címmel. A lemezen egyik legsikeresebb dala, a Down is a kislemezek között van, amin történetesen jó barátja Lil Wayne is közreműködött. A dal több hétig vezette a zenei ranglistákat, 7-szeres platina és 1x ezüst lemez mára. A lemez második és egyben utolsó kislemeze a Do You Remember 2009. november 3-án jelent meg, ám olyan sikereket, mint a Down nem ért el.
2011. szeptember 6-án jelent meg Jay első összeállított albuma, a The Mistress. 2012-ben egy EP lemezt adott ki, So High címmel. Valamint a Hit The Light c. album összeállítása is ebben az évben jelent meg. Folytatta munkálatait közelgő, negyed stúdióalbumán, ami úgy volt hogy ebben az évben jelenik meg, de végül 2013-ra csúszott a megjelenési dátum. Az album végül 2013. július 30-án jelent meg, rajta két kislemezzel: Where You Are, Mars. Jay jelenleg is zenél, már elkezdett új dalokat írni, ötödik nagylemezére.
DIJAK:
2005: UK Asian Music díj u2013 Legjobb album (Me against myself)
2005: UK Asian Music díj u2013 Legjobb előadó
2005: UK Asian Music díj u2013 Legjobb videó (Stolen)
2007: UK Asian Music díj u2013 Az év előadója
2008: UK Asian Music díj u2013 Legjobb előadó
2008: UK Asian Music díj u2013 Legjobb videó (Ride It)
2009: UK Asian Music díj u2013 Legjobb férfi előadó
2009: UK Asian Music díj u2013 Legjobb album (My Own Way)
2009: UK Asian Music díj u2013 Legjobb előadó
2009: UK Urban Music díj u2013 Legjobb összeállás (Down)
2010: UK Asian Music díj u2013 Legjobb férfi előadó
2010: UK Asian Music díj u2013 Legjobb videó (Down)
2010: Brit Asia Music - Legjobb angol előadó
2010: Brit Asia Music - Legjobb kislemez (Down)
2010: Brit Asia Music u2013 Legjobb férfi előadó
2010: Brit Asia Music u2013 Legjobb album (All or Nothing)
n.a.
Stúdió albumok
2004: Me Against Myself
2008: My Own Way
2009: All or Nothing
2013: Neon
Összeállítások
2011: The Mistress
2012: Hit the Lights
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Írd le a véleményed erről a sztárról: