Elisha Cuthbert 1982. november 30-án született Calgaryban. Szüleivel, Kevin-nel és Patricia-val, valamint két testvérével Jonathan-nal és Lee-Ann-nel Vancouverbe költöztek, később Montrealba telepedtek le véglegesen. Már kislányként csintalan gyerek volt, hisz még arról is meggyőzte az édesanyját, hogy laktóz érzékeny csak azért, mert nem szerette a tej ízét. Már kiskorában annyira jó színésznő volt, hogy képes volt évekig eljátszani ezt a "szerepet"
A szőke ciklon karrierjét gyerek-modellként kezdte 1990-ben amikor még csak 7 éves volt. Abban az évben magazinoknak és katalógusoknak pózolt a pici lány. Persze nem volt a legelbvölőbb munka, de sok ajtót megnyitott számára a színészvilágba. Az 1997-es év fontos szerepet játszott a lány karrierjét illetően. A Dancing on the Moon c. filmben való szereplése megnyitotta előtte a díjkiosztó-showk világát.
Három éven át körbe utazta a világot, mint a gyerekek nagykövete, és olyan dolgokat tehetett meg, amiről mások még csak álmodni sem mertek. Az északi-sarkon fóka húst evett, szabadtüdős merüléseken vett részt cápák között. Egy alkalommal maga (az akkori First Lady) Hillary Clinton hívta meg a fiatal tehetséget a Fehér Házba.
Bár mint gyerek-nagykövet nagyon elfoglalt volt, arra azonban szakított időt, hogy két filmben is szerepelhessen az Airspeed-ben, aztán egy családi fantasyban a Nico the Unicorn-ban. Az évek során több filmben is szerepelt, de ez sem akadályozta meg abban, hogy 2000-ben sikeresen leérettségizzen. Az összes addigi elért sikereivel együtt tudta, hogy kész egy nemzetközi karrier elkezdéséhez.
A Lucky Girl c. filmben nyújtott alakítása annyira jól sikerült, hogy ezért a elnyerte az Emmy-díj kanadai változatát. Ezzel a díjjal a kezében és nagyon sok önbizalommal a csinos lány úgy döntött, hogy az angyalok városában is szerencsét próbál. Hat hónapot adott saját magának a befutásra, ám már az ott tartózkodásának második napján behívták a Pókember c. film női főszereplőjének válogatására, amit végül Kirsten Dunst tudhatott magáénak.
A dolgok eleinte nehezen mentek, és már épp ott tartott, hogy hazatér szülővárosába, mikor a szerencse rámosolygott, és szerepet kapott Kiefer Sutherland 24 c. tv-sorozatában, ami kiemelte a lányt a megpróbáltatások áradatából. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a kapuk megnyíltak a fiatal, csinos kanadai lányr előtt és hamarosan a szerelem is rátalált. Több mint egy évig volt együtt Andrew Keegan színésszel,nem sokkal szakításuk után összeköltözött Justin Timberlake legjobb barátjával és asszisztensével, Trace Ayala-val, akivel 2005-ben felbontotta eljegyzését.
A szőke színésznő egyébként óriási hokirajongó és rendszeresen blogot ír az NHL honlapjára "Hollywood Hockey Thoughts" címmel.
Jelenleg a Happy Endingscímű sorozat főszerepében látható.
2012-2013 Happy Endings: Happy Rides - Happy Endings: Fuss el véle! (TV sorozat) .... Alex Kerkovich
2011 Happy Endings (TVsorozat) .... Alex Kerkovich
2010 The Forgotten - Elfelejtve (TV sorozat) .... Maxine Denver
2009 The Six Wives of Henry Lefay - Apám hat neje .... Barbara `Barbie` Lefay
2009 Guns - Az erőszak ára (TV mini-sorozat) .... Francis Dett
u2013 Episode #1.1
u2013 Episode #1.2
2009 Ny-Lon (TV film) .... Edie
2008 Family Guy - Famili Guy (TV sorozat) .... New Bedford (szinkronhang)
u2013 Tales of a Third Grade Nothing c. epizód
My Sassy Girl - Szeszélyes szerelmem (2007)
He Was a Quiet Man (2007) .... Vanessa
Captivity (2006) .... Jennifer
24 - 24 (2001-2010) .... Kim Bauer
The Quiet (2005) .... Nina Deer
House of Wax - Viasztestek (2005) .... Carly Jones
The Girl Next Door - Szüzet szüntess (2004) .... Danielle
Love Actually - Igazából szerelem (2003) .... Carol-Anne, American Goddess
Old School - Sulihuligánok (2003) .... Darcie
Lucky Girl - A szerencse forgandó (2001) .... Katlin Palmerston
Mail to the Chief (2000) .... Madison Osgood
Are You Afraid of the Dark? .... Megan (1999-2000)
Believe (2000) .... Katherine Winslowe
Time at the Top - Felvonó a múltba (1999) .... Susan Shawson
Who Gets the House? (1999) .... Emily Reece
Airspeed - Légörvény 4. (1998) .... Nicole Stone
Nico the Unicorn (1998) .... Carolyn Price
Dancing on the Moon - Holdfénykeringő (1997) .... Sarah
Írd le a véleményed erről a sztárról: