A Hihetetlen igazság egy karrierlehetőségekkel ostromolt végzős középiskolás lány és egy börtönből frissen szabadult autószerelő különös románcán keresztül mesél a társadalmi betagozódás kényszerén való felülemelkedés szükségességéről. A melodramatikus események túlfűtött érzelmeinek prezentálásából azonban szinte teljesen hiányzik a műfajt jellemző pátosz. Hartley színészei szándékosan monoton hanghordozással és jobbára kifejezéstelen arcjátékkal adják elő a többszörösen ismételt hétköznapi szófordulatokat, egyfajta Kulesov-effektust idézve elő az alakítások szemlélőiben. A szövegekben pedig Brecht drámaiatlan drámáinak hatása és a Godot-ra várva körkörössége köszön vissza. A film hősei rendszeresen elbeszélnek egymás mellett, dialógusok helyett csupán párhuzamos monológok hangzanak el. A szereplők, ha akarnák se értenék meg egymást, beszédük csupán tévelygő önkifejezésként szolgál, de nem fejlődik valódi kommunikációvá. A visszatérő mondatok, képi elemek és szituációk szüntelen repetíciója állandósítja ezt a letargikus állapotot. A folyamatosan világvégét váró Audry nem akar egyetemre menni, hiszen mi értelme a továbbtanulásnak az atomkatasztrófa küszöbén? Szülei unszolására mégis hajlandó kompromisszumot kötni, de apja elképzeléseivel szemben kommunikációt szeretne tanulni. A lány meg van győződve róla, hogy az emberiség önmaga elpusztítása felé halad, egyetlen megoldásként mégis a kommunikációt, az egymáshoz való minőségi kapcsolódást tartja lehetségesnek. Felvételt is nyer a Harvardra, a nagynevű egyetem tetemes tandíját szem előtt tartó apa viszont meggondolja magát: már nem akarja mindenáron tovább taníttatni egyetlen gyermekét, csak ha Audry a helyi (jelentősen kevesebb anyagi teherrel járó) állami egyetemre iratkozna be. Az apa végül fotómodellként próbálja karrierhez segíteni lányát, ami a szerencsés körülmények hatására sikerül is. Audry egyre feljebb jut a szakmában és a saját lábára áll. Apja eleinte örül a sikernek, hiszen a lány végre azon az úton jár, amin ő indította el. Audry mégis képes lesz fokozatosan kihozni apját a sodrából, mikor egyre kirívóbb képekhez áll modellt. A családon belüli konfliktusok tehát sosem szűnnek meg, csak azok kontextusai változnak. Hasonló történések zajlanak a másik főhős, Josh titokzatos élete körül is. A férfi szerelemféltésből követett el gyilkosságot. A híresztelések szerint nem csak volt szerelmét, de annak szigorú édesapját is megölte. A különböző pletykák azonban más és más módokon színesítik a sztorit. Josh minden társaságban kívülálló marad az őt övező szóbeszédeknek és különc megjelenésének (öltözete miatt rendszeresen papnak vélik) köszönhetően. Az intrikus kisemberek azonban nem figyelnek oda a valódi tényekre, nem hallgatják meg a férfi verzióját az eseményekről, nem is kérdeznek soha, csak alaptalan állításokat fogalmaznak meg. Josh végül csak egy társadalmon kívül álló alakkal, egy hajléktalannal tudja megosztani a teljes igazságot a valójában pusztán véletlen folytán elkövetett emberölés mikéntjéről. A történet fő fordulatai mindig a „színfalak mögött” történnek. A film cselekménye kizárólag a karakterekre koncentrál, akik átélték a különböző szituációkat. Audry modellkarrierjéről nem elsőkézből, hanem az újságokból értesülünk szülei reakcióin keresztül, Josh bűntettéről pedig a városi legendákból szerzünk tudomást. Sosem az eseményeket látjuk, csak azok hatásait érezzük. A kommunikáció mindig valamilyen közvetítő médiumon át zajlik, ami felkorbácsolt érzelmekhez, uszításhoz és őszintétlenséghez, meg nem értéshez vezet. Hartley mindezt olyan vizuális stílussal prezentálja, aminek köszönhetően az akciókat mellőző, dialógusokra épülő film nem pusztán a színpadiasság veszélyét kerüli el, de a kommunikációs teret is képes a szereplőkhöz igazítani, miközben lecsupaszítja a hollywoodi melodrámák jellemző túldíszítettségét.
Нет комментариев