Penelope Spheeris dokumentumfilmje a 20. század végén a Los Angeles-i zenei életet különböző időpontokban mutatja be. Az első, legismertebb rész a punk rock szubkultúrára összpontosít (olyan zenekarokkal, mint a Black Flag, a Circle Jerks , The Germs , Catholic Discipline , X , Alice Bag Band , Fear.) A világ legtöbb országában tényként kezelt információ, hogy annál, ha valaki a kedvenc zenekarait hallhatja, csak egy jobb dolog létezik: ha láthatja is őket. Ezért is járnak emberek százezrei popfesztiválokra, ezért van még ma is érvényben a promófotó fogalma, és végül is ezért jött létre a homo sapiens egyik legnagyszerűbb modernkori találmánya, a rockzenei dokumentumfilm is. Egy jó műfaji darab nem áll meg egy zenekar vagy akár egy színtér vizuális reprezentációjánál, és Penelope Spheeris kultikus alkotása, az 1981-es The Decline Of Western Civilization is azért oly’ kiváló, mert amellett, hogy betekintést nyújt a hírhedt L.A. punkok köreibe, olyan hitelesen adja vissza azok környezetét, hangulatát és üzenetét, hogy a néző úgy érzi: ő is részese a látottaknak. Ettől pedig, tekintve, hogy kronológiai, földrajzi és egyéb okokból kifolyólag csupán az érdeklődők csekély százaléka láthatta saját szemével, mi történt Los Angeles-ben 1979 és ’80 körül, a mű az egyik legóriásibb örömforrás, amivel egy elszánt zenerajongó találkozhat. Spheeris legnagyobb érdemei közé tartozik, hogy rájött, a legegyszerűbb, mégis leghitelesebb módja a korszak bemutatásának nem más, mint a szemlélés. Az 1981-es Decline rögzítése során például a kamera bekapcsolásán és néhány pofonegyszerű, ám lényegre törő kérdésen kívül nem sok mindennel avatkozott az eseményekbe, bár a film alapanyagául szolgáló közeg is volt olyan erős, hogy önmagában naggyá tegye az alkotást. Kevés hálásabb téma volt ugyanis a hetvenes évek végi Los Angeles-i punkszíntérnél: a mű abban a pillanatban kapta el a brit hullám által megtermékenyített, fortyogó szcénát, amikor a habzó szájú hardcore már megkezdte a Pistols-ihlette, lassabb, klasszikusabb képviselők trónfosztását, bár a benne szereplő zenekarok nem csupán a két véglet közötti erős kontraszt miatt érdekesek. Mindig van egy-egy tényező, ami még a kisebb formációkat is érdemessé teszi (Alice Bag Band, Catholic Discipline), a nagyobbak esetében pedig, ugye (Circle Jerks, Black Flag, X, Fear, Germs) nagyon magyarázkodnunk sem kell. A mű egy, a hét zenekar által hét szekcióra bontott, félig koncert, félig pedig dokumentumfilm, amely természetes lelőhelyeiken mutatja be a lázadó fiatalokat: a színpadon, ahová tartoztak; és a mocsokban, amit otthonuknak neveztek. Spheeris kérdései nem jutnak tovább az alapvető információszerzésen (hol laktok, miért ez a nevetek, mit nyomtok estéről estére, stb.) és ugyanolyan kendőzetlenül mutatja be, milyen állati körülmények között tengődött a még Henry Rollins előtti Black Flag legénysége, mint azt, hogyan amortizálta le magát az előember szintjére minden koncert alkalmával Darby Crash (a film plakátján is szereplő Germs-énekes életvitele alapján egyáltalán nem meglepő, hogy a mű bemutatásakor már a koporsóban feküdt). A zenészek mellett a közönség tagjai, és egyéb háttéremberek, így klubvezetők és menedzserek is helyet kaptak, akárcsak a szcénához szorosan fűződő Slash magazin szerkesztősége, de még egy biztonsági szolgálat alkalmazottjai is megszólalnak, amint a punkra egyetlen logikus válaszként adható mozgáskultúráról, a pogóról értekeznek. Órákig lehetne sztorizgatni a Decline Of Western Civilizationről Claude Bessy enciklopédiákba illő new wave-definíciójától kezdve egészen a hihetetlen színpadi jelenléttel bíró Billy Zoomig (az X gitárosa – a szerk.), de még akkor sem érnénk a végére. Spheeris filmje varázslatos, szuggesztív alkotás, amely legalább akkora hatású, mint az a kérészéletű közeg, amelyet bemutatott. A korai Los Angeles-i punkszíntér ugyanis hamar kimúlt, és bár néhány jelöltje később még a mainstream közelébe is eljutott , a nyolcvanas évek közepére már a hardcore lett az uralkodó műfaj. Bár, amint az a sorozat következő darabjából kiderül, a város a késő hetvenes-kora nyolcvanas évek virágzó underground kultúrája után majd’ egy évtizeddel is bőven tartogatott még látnivalókat.
Нет комментариев