Egy fiatal nő (Jolanta Umecka) és egy tehetős férfi (Leon Niemczyk) viszonya háromszöggé alakul, amikor a nyaralásukon felvesznek egy stoppost (Zygmunt Malanowicz), majd a hajójukra is magukkal viszik. A fiatal stoppos és a nő között szimpátia és szenvedély lobban fel, a két férfi között pedig kitör a dominanciaharc. A nőért versengve mindketten fitogtatják, amilyük van – egyikük az anyagi javait és a hatalmát, másikuk az ügyességét és vonzerejét. Roman Polanski első nagyjátékfilmje pszichológiai „élveboncolás”, ahol nem a látványos képek, hanem a művészi komponálás és a színészi játék van előtérben. A Rosemary gyermeke (Rosemary's Baby, 1968) vagy az Iszonyat (Repulsion, 1965) felől nézve kifejezetten tudatosnak tűnik Roman Polanski pályaépítése, aki már ekkor, első filmjének megalkotásakor pontosan tudta, melyik műfajban tud a legjobbak közé emelkedni. Ebből a szerény thrillerből persze még nem lehetett tudni, milyen nagyszabású, grandiózus filmekre lesz képes a rendező. A Kés a vízben mindössze három szereplővel (köztük két szinte amatőr színésszel), minimális költségvetéssel és a lengyel tóvidéken sodródó vitorlás személyében egyetlen szűkös helyszínnel dolgozott, de mégsem lehetett összetéveszteni holmi tanulófilmmel. A maguk egyszerűségében is fenséges fekete-fehér felvételek és Krzysztof Komeda jazz-zenéje is felelősek azért, hogy a Kés a vízben végül felülemelkedett szerény hátterén, és a nemzetközi kritika kedvencévé vált, ami továbbra is alig veszített élességéből, és mellesleg többé-kevésbé előrejelezte az egész erotikus thriller műfajt. Az eredeti filmterv azt a kritikát kapta a korabeli filmes döntőbizottságtól, hogy nincs társadalmi relevanciája, ezért Polanski beletett egy „szociálisan tudatos” párbeszédet – ironikus módon pont a film ágyjelenetébe. Elkészültekor viszont pont azért nem kapott díszbemutatót Lengyelországban, mert a kommunista párt szerint társadalmi feszültségeket kelthetett volna; még akkor is, ha a hivatalos elmarasztalás szerint a filmben szereplő karakterek és helyzetek „egyáltalán nem tipikusak és relevánsak” Lengyelországra nézve. A film külföldi fogadtatása viszont annál jobban sikerült. Pszichológiai és társadalmi érzékenységét egyaránt dicsérték, és Bergmanhoz, illetve Antonionihoz hasonlították a fiatal rendezőt. Nem mellesleg 1964-ben első nagyjátékfilmjével rögtön elnyerte a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscart is. A Kés a vízben egy nagy korszak ma is ható alkotása és egy nagyívű, fontos művészi pálya nyitánya.