A második anya alaptörténete egy anyamelodráma, melyben a házvezető Val kénytelen szembenézni azzal a felelősséggel, hogy tizenhárom éve magára hagyta lányát, aki így kénytelen volt a támogatása nélkül felnőtté válni. Hasonló problémával foglalkozott a rendkívül érzékeny, 2011-es Mama dolgozni megy c. dokumentumfilm is, mely három nő sorsát követte végig, akik maguk mögött hagyták családjukat a jobb munkalehetőség reményében. A nősorsok szép megközelítése Anna Muylaert filmjét is jellemzi, de A második anya mellőzi a lélekfacsaró pátoszt: hétköznapi valójában mutatja be főhősök érzelmi állapotát, miközben a társadalmi mondanivalótól sem idegenkedik. Bár a film története tagadhatatlanul nagyon személyes, A második anya a brazil társadalmi rétegek között tátongó, áthidalhatatlan szakadékokat is megmutatja: a házvezetőnőként keményen dolgozó Val és a jómódú családtagok élet- és viselkedésmódján, valamint a kifinomult karakterrajzokon keresztül, mely Muylaert alkotásának talán a legnagyobb érdeme. A szereplők egyrészről tipizáltan jelenítik meg a saját társadalmi osztályukat, azonban mégsem üres papírmasé-karakterekként mozognak a vásznon. A második anya nem egy fekete-fehér képet fest a brazil társadalomról, melyben a gazdag az erkölcstelen, valós értékeket figyelmen kívül hagyó gonosz, míg a kétkezi munkás az érzékeny, kiszolgáltatott és sajnálatra méltó jó.
Val egy rendkívül szerethető, egyszerű világszemléletű asszony (a film hosszasan mutatja problémázását egy termosz elhelyezése kapcsán, illetve a költözésnél látjuk, hogy „könyvgyűjteményét” mindössze életvezetési ponyva-füzetek teszik ki). Megelégszik a villa alagsorában számára fenntartott kis ürgelyukkal, és a – leginkább önmagának állított – szabályokkal, melyek messzemenő alázatra intik főnökeivel szemben. Ezzel szemben a lánya, Jéssica egy intellektuális, energikus típus: imádja a könyveket és keményen megdolgozik azért, hogy lelépjen az anyja által kitaposott munkásútról. Személyiségének hátulütője, hogy eme célját egyenjogúsági harcként fogja fel, ezért pofátlanul lázadva zilálja szét a jómódú vendéglátók egyhangúan kényelmes életét. Velük szemben állnak a családtagok, akik nem csak a cselédeikkel nem ápolnak mély kapcsolatot, de egymással sem (a vacsoránál mindnyájuk az okostelefonjába temetkezik). Elidegenedettségük ellenére az apa gond nélkül nyit az impulzív Jéssica felé, de a legnegatívabb karakterként megfestett anyának is vannak jó tulajdonságai (odaengedi Val lányát a házába, megköszöni az asszony ajándékát és szolgálatait – még ha csak udvariasságból is).
A két csoport közötti különbséget és így a tényleges kapcsolat lehetetlenségét az is hangsúlyozza, hogy Valt a családdal való interakció közben szinte mindig statikus kistotálban mutatja a film – így láthatóvá válik a karakterek közötti távolság. Ezt tovább fokozza, hogy Muylaert a házvezetőnőt gyakran belső keretekbe komponálja, és így szakítván le a környezetről – bár közege tiszteli és látszólag szereti Valt, pozíciójából fakadóan az asszony sosem lehet teljes része a családnak (hiába mondja Barbara, hogy családtagnak tekinti). A modern berendezésű, fényűző ház pedig sosem lesz az otthona.A karakterek sajátos dinamikájában és a finom filmnyelvi játékokban így a társadalmi osztályok különbségei rajzolódnak ki, amelynek megszokott alá/fölérendeltségét a házba érkező Jéssica bontja meg. Az ő vehemens kitörési vágya mozgatja meg az anyában is továbblépésre sarkalló rugókat, mígnem a film végén eljut odáig, hogy végre felelősséget vállaljon a lányáért, aki támogatás hiányában részben ugyanarra a sorsra kényszerült, mint ő. Korlátainak átlépését az a – filmben elsőként nondiegetikus zenével aláfestett – vidám jelenet szimbolizálja, mikor éjszaka felszabadultan pancsol a család medencéjében, amiben tizenhárom év alatt egyszer sem merítkezett meg. Lánya sikerén keresztül, és az ő katalizátori szerepének köszönhetően így végre Val is beteljesítheti a sorsát.
A film, már csak a drámai csúcspontokat mellőző dramaturgiája miatt sem pendít meg a lélek mélyéig hatoló érzelmeket, és kerüli a nagy igazságok kimondását is: nem fogalmaz meg éles társadalomkritikát, csupán megmutat egy helyzetet. Az apró, emberi gondolatait viszont szívmelengető körítéssel tálalja, emiatt A második anya egy kifejezetten kellemes moziélményt nyújt.
Címkékkritikafilmdrámaosztályharcszociális érzékenységbrazíliaszolgaanya-lánya kapcsolatanyaságmelodráma
Нет комментариев