Laura édesapjával elvállalja egy vidéki házikó felújítását, de mivel későn érnek oda, ezért a bereteszelt ablakú vityilóban kényelmesen elhelyezkednek és nyugovóra térnek. Az apuka, mint akit fejbekólintottak egyből elalszik, viszont Laurát amint lehunyná pilláit valamilyen kopogás az emeletről megijeszti! Apja először békét kér, de mikor a lány másodszor is hallja a hangokat, már felébreszti apját, ki elindul és megnézi mi történt az emeleten. Apja sikolya és testének puffanása jelzi, hogy nem járt sikerrel, de az ajtók nem nyílnak, az ablakokon át sem lehetséges a szökés, így Laurának, ennek a kis 40 kilós fiatal lánynak egyedül kell megbirkózni a ház szellemeivel, hogy kibontakozzon előttünk egy család drámája! Az egész mozi egyetlen snittből, mindenféle vágás nélkül készült el. Nem ez az első ilyen jellegű próbálkozás, hiszen már a Kötél Hitchcocktól is kísérletezett ezzel de még Tarr Béla is megpróbálta, hogy az egy az egyben vágásnélküli Orosz bárkáról ne is beszéljünk! Viszont horrorral, pláne az ijesztgetős-szellemházas fajtából még nem találkozhattunk. Gustavo Hernández rendezése ezért picit kísérleti jellegű. Nem csak a színészeknek nagy kihívás, hanem az operatőrnek, a hangmérnököknek és a fővilágosítónak is! Mivel a történet finoman szóval sem újdonság, meg amúgy sem tököltek vele sokat, ezért csakis a parafaktor illetve a hitelesség lehet az, ami motorizálja. Viszont a kameraman mozgása és hogy mindenhova kísérgeti a főszereplőt, plusz a third person nézetből first personba való átváltás kézzelfoghatóvá teszi a stábot. Szinte minden helyzetben érződik a jelenlétük, lelki szemem előtt láttam, ahogy a komplett pereputty ott lohol a kisasszony nyakában és nagyon koncentrál, mert a rendező tükrök használatával még nehezebbé tette és a szűk folyósoknak, szobáknak köszönhetően lecsökkentette a mozgásteret!