A svéd kisváros zárt közösségébe, ahol az emberek szénné unják magukat és egymást, idegen érkezik a nagyvilágból. Dúsan kiaknázható konfliktusforrás, s hozzá még az idegen nemzetközi hírű zeneművész (hegedűs, karmester és komponista), ami alaposan megmozgatja a helyiek képzeletét. Danielt, a hőst betegsége kényszerítette az önkéntes elvonulásra, de esélye sincs a szomszédok nem is olyan gyengéd erőszakosságával szemben. Nem sok idő kell hozzá, hogy a gyülekezeti kórus vezetőjének és a templom kántorának szerepében találja magát. A karban a rozzant, magányos öregektől a sugárzó fiatalokig, a falu bolondjától a bántalmazott feleségen át a szentfazékig sokféle ember van, és hamarosan nem győzzük kapkodni a fejünket a repülő tányérok és nekilendülő öklök elől. A legcifrább eset mégis Daniel: magánélete nincs, a zenében éli ki minden érzelmi és szexuális késztetését, továbbá súlyos perfekcionizmusát. A próbák sokáig még csak nem is emlékeztetnek egy templomi kórus tevékenységére. Istenes énekek betanulása és gyakorlása helyett közösség- és önépítés folyik, miközben ki-ki keresi a saját hangját. Végül az éneklésre is sor kerül, de addigra kitavaszodik (Daniel karácsonytájt érkezett), és az új kántor életre-halálra szembekerül a bigott lelkésszel meg az asszonyverő férjjel. Bár vannak kisebb véráldozatok, egy-két házasság felbomlik, régi sérelmek törnek felszínre, de a zene (és a szerelem) mindent legyőz, Daniel talál magának egy szép szőke angyalt, a kórus egyre gyarapodik számban és lélekben, s meg sem áll az ausztriai kórusfesztiválig.A Hétköznapi mennyország abba a skandináv filmtípusba tartozik - gondoljunk csak az Olasz nyelv kezdőknek címűre vagy a dán Kórusrománcra -, ami az álomgyári klisék és az életszerű, hiteles mozzanatok sajátos hibridje. Már amennyire skandinávnak mondható e típus, hiszen például az ezredforduló-táji brit kommersz mozi tömegei jártak (járnak) be megszólalásig hasonló utat (nem szakadván ki a muzsikuslelkek köriből, hirtelen a Fújhatjuk ötlik szembe, mely mű sorsüldözött, ám kitartó rézfúvósai addig küzdenek a keserves bányászlét nem jelentéktelen nehézségeivel, míg el nem jutnak a bányász-fúvószenekarok nagy seregszemléjére). Náluk talán könnyebben nevesíthető e műnem genezise, hisz a szakág cukormentes változata, mely ugyanabban a filmtörténeti korban aratott babérokat, olyan nagyszerű, méltán híres alkotókat tudhat soraiban, mint Kenneth Loach, Mike Leigh vagy Stephen Frears (bár ő félidőket játszott/játszik mindkét csapatban, miként a szcéna emblematikus színészei - Calm Meanney, Roger Postlwaite stb. - is egyaránt feltűnnek itt meg ott). (magyarnarancs)