Nicolas Roeg filmje afféle modem amerikai tragédia – giccsben és comics-stílusban eladva. Meghökkentő, kihívó, könnyeztető, röhejes-közhelyes, erotikus és hánytató egyszerre, mint a bomlott és diadalmas újvilág majd minden tömegfogyasztásra szánt jelensége. Mert fenomén ez a javából – s még annak is fenomenális: lilában, kékben, narancssárgában elúszó, slágerekből, videóklipekből, negédes és abszurd jelenetekből egybeturmixolt lidérc-koktél! Aki rászedett nézője dermedten, együltő helyében fenékig üríti, a csípős, fanyar és émelyítő ízek mellett leginkább épp az ürességet érzi ki belőle: azt, hogy az egészben semmi se valódi – legkevésbé a szereplők kéjes öngyötrése, komikus ügybuzgalommal pertraktált szenvelgései. De hát, úgy látszik, épp ez a lényeg, épp ezt akarta Nicolas Roeg töményen, s az abszurditásig fokozva megmutatni. (Filmvilág)