ingyenes webstatisztika
Ebola Syndrome (1996) teljes film magyarul online - Mozicsillag

Ebola Syndrome (1996) online teljes film magyarul


  • Ebola Syndrome

A történet főszereplője egy igazi fasz. Nem igazán kell tovább ragoznom, erőszakos, ingerlékeny és még a legyet is röptében. Emellett meg eléggé undorítóan néz ki és viselkedik is. Már az első 5 percben leönt egy kb. 6-7 éves kislányt benzinnel, hogy felgyújtsa, bár szerencsére ez nem jön össze, mert félbeszakítják. A lényeg, hogy elmenekül a távoli Dél-Afrikába, egy kínai étterembe dolgozni, mint kvázi mindenes. Aztán megdug egy haldokló bennszülöttet. Igen, már annyira kanos volt. Pechére elkapta az Ebolát, De! Mivel ő azon kevesek közé tartozik, akik csak hordozóvá vállnak, ezért letudja az egészet azzal, hogy ő meggyógyult. Így persze tudtán kívül elterjeszti mindkét országban a kegyetlen vírust. Az egyik közvetlen módja pedig az, hogy ledarál néhány embert hamburger húsnak (!), hogy majd azt szolgálja fel a kedves vendégeknek. Na és persze még egyszer-kétszer kufircol, szigorúan gumi nélkül. No nem mintha nyál útján nem terjedne...</div>Röviden a történet ennyi, lényegesebben nem mennék bele, mindenesetre vannak még egyéb "nyalánkságok", mint az arcra vizelés, a nemi erőszak, meg persze &nbsp;a halottak feltrancsírozásának a látványa. Azonban egy lényeges dolgot nem mondtam még: van benne valami bizarr humor, ami miatt egyszerűen nem lehet kellően komolyan venni a filmet. Ez is példa az ázsiaiak legendás stíluskeveredésének, mert bár vannak amerikai horror-vígjátékok, sőt, de ennek teljesen más az atmoszférája, olyan megfoghatatlan. Nagyon egyedi.


Felhasználói értékelés:

6,0 pont / 1 szavazatból
Szavazz te is erre a filmre:

  • Rendező(k):

    Herman Yau
  • Színészek:

    Anthony Chau-Sang Wong
    Yeung-Ming Wan
    Fui-On Shing
    Tsui-Ling Wong
    Miu-Ying Chan

Vélemény írás:

Hozzászólásod írásánál, kérjük kövesd az alábbi alapszabályokat:
  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a filmekről!

Tagok véleményei:

BigLebowky képe
Hozzászólások: 13
Hely:

0 0 BigLebowky ezt a véleményt írta 2017-10-12 03:13-kor:

Szívesen, Pedig ez a vágatlan verzió:) hja, 1996 óta sok idő telt el, az ingerküszöbünk megnőtt.:)



0 0

Jed Sawyer képe
Hozzászólások: 21
Hely:

0 0 Jed Sawyer ezt a véleményt írta 2017-10-12 09:50-kor:

Hát az biztos hogy megnőtt.
Egy jó horrorfilm ugyan nem feltétlen attól jó, hogy minél durvább, de vannak bizonyos horrorfilmek, pl: ez is, aminek pont hogy a durvasága lenne a lényege.
Véleményem szerint, ha valaki durva horrorfilmeket akar látni, akkor kezdje az alábbiakkal:
-Vomit gore trilogy (bár 2015-ben kijött a 4. része is, úgyhogy mégsem trilogy)
-August underground trilogy
-Snuff 102 (bár ez elég megosztó film, mert lehetne durva, csak keveset mutatnak)

0 0

Jed Sawyer képe
Hozzászólások: 21
Hely:

0 0 Jed Sawyer ezt a véleményt írta 2017-10-05 11:51-kor:

Már régóta meg szerettem volna nézni ezt a filmet. Hát meg kell hogy mondjam, közel sem olyan durva, mint amilyennek írták, ahol olvastam róla (Horror-Mirror), de attól még nem egy rossz film. Érdemes megnézni.

10/6

Köszönöm a feltöltést, a feliratot.



0 0


Részletes Kereső




A funkció használatához be kell jelentkezned!

×