nil-nocere ezt a véleményt írta 2024-06-28 17:30-kor:
Nem értem, miért jó a filmismertetőíróknak, ha hazudnak: Wesley egyáltalán nem "kénytelen" szövetséget kötni a vérszívókkal, hanem azok keresik meg őt a szövetségi ajánlattal, amit ő habozás nélkül elfogad. (Ki is akadnak a társai, akik közül a fiatalabbik ember és a vámpírok téglája, az idősebb pedig egy ember-vámpír hibrid, Wesley oktatója és fogadott apja.)
Ráadásul Wesley nem gyűjt össze semmiféle régi csapatot, a csapatot a vámpírok hozzák: olyan vámpírokat, akiket már két éve képeznek arra, hogy Wesleyt likvidálják.
A DNS-manipulációval létrehozott új fajt is a vámpírok készítették, hogy Wesleyt csapdába ejtsék, csak éppen az elszabadult.
Tök ciki továbbá, hogy miután a 49. percben kiderül, hogy csak az UV sugárzás pusztítja el az új fajt (azt, hogy az ezüst és a fokhagyma is hatástalan, már vagy tíz perccel azelőtt észreveszik), az idióta Guillermo még a 87. percben is géppisztolyos katonákat küld rájuk. Nem szóltak neki?!?
nil-nocere ezt a véleményt írta 2024-06-26 15:12-kor:
Jó film, jó film, tényleg, de azért egy kicsit hajaz a Denzel-féle A védelmező (vagy inkább A kiegyenlítő) történetre, ahol a főhős a mocskok kiirtása közben eljut egészen a legfőbb mocsokig.
Denzel annyiban "jobb" (ha lehet ilyesmiről beszélni), hogy ő még Neesonnál is önzetlenebb: számára teljesen ismeretlen, véletlenszerűen szembejövő áldozatokon segít azzal, hogy a szervezett bűnözés hierarchiáján végigmenve a legkisebb mocsoktól a legnagyobbig mindenkit kiír a társadalomból. Tényleg sajnálatos, hogy az életben nincsen ilyen, pedig ezek nélkül az üzleti vállalkozók nélkül jobb lehetne a közérzet.
nil-nocere ezt a véleményt írta 2024-06-22 21:38-kor:
Anyai ösztön: gyerek kell.
Sötét oldal: mindenáron kell, akár úgy, hogy elveszem a másiktól.
Rémlik, hogy valami Salamon nevű fráter is mintha ilyesmi ügyben ítélkezett volna a -10. században, de nagy valószínűséggel már az a történet is a koppintása egy még korábbi esetnek....
nil-nocere ezt a véleményt írta 2024-06-21 20:40-kor:
Esetleg érdemes közölni, hogy a két videás link a két részre vágott film első és második részére mutat, illetve, hogy a film magyar címe: Az aranyrózsa barlangja.
Az is fontos lehet, hogy a történet eredetije egy olasz népmese, tehát nem fantasy vagy sci-fi.
nil-nocere ezt a véleményt írta 2024-06-21 19:35-kor:
Nem egészen értem, hogy miért vicces egy ennyire szerencsétlen, ügyefogyott, idióta "kalandjait" nézni..... és ez miért annyira népszerű, hogy sorozatot csináltak belőle....
nil-nocere ezt a véleményt írta 2024-06-21 07:43-kor:
Neméppen... ez inkább egy szomorú mese arról, hogy többé-kevésbé mindenkinek hasznosabb ha betartja az előírásokat, de ha már egyszer megszegi, mert a körülmények nyomása erősebb volt, mint az akarata, akkor ne legyen olyan infantilis ostoba, hogy itt-ott óvatlanul vagy még ostobább módon szándékosan elhintegeti, hogy ő bizony megszegte ám a törvényt, és ezzel mindenkinek ffelesleges fájdalmat okoz a környezetében. Amikor pedig már szorul a hurok, valami egetverő szent őrületben az akasztást is kockáztatva magára vállal mindent amivel aztán a családja maradékát is tönkreteszi.
A baba egyébként kislány, mégpedig a helyi földesúr unokája és az egész haddelhadd azért történhet meg, mert a kislány apja német származású, akit a (nemrég végetért) háború miatt a helyiek zaklatnak.
Szóval senki sem változik ufóvá, de többen kifejezetten agyalágyult módjára viselkednek.
nil-nocere ezt a véleményt írta 2024-06-14 03:09-kor:
A filmismertető természetesen(?!?) megint hazudik.
Johnson nem nyomozó, hanem filozófiaprofesszor és csak mellékes számára a rendőrségi munka, ahol a megfigyelésekben, lehallgatásokban vesz részt, mint technikus. Az első álbérgyilkos bevetésén beugróként vesz részt és esze ágában sincs "végre leszámolni az alvilággal": többnyire elkeseredett és kétségbeesett embereket kapcsol le, akik kínjukban vennék igénybe a bérgyilkos szolgálatait. Csak itt-ott akad egy-egy nehézfiú vagy arrogáns p*cs az ügyfelei között.
Aztán persze belejön a színészkedésbe, mint kiskutya az ugatásba és végül messze jobban húzza csőbe az ügyfeleket, mint a hivatásos, akit helyettesít.
nil-nocere ezt a véleményt írta 2024-06-10 12:58-kor:
Hát ez elég nagy ostobaság - és még csak nem is vicces. Az meg egyenesen kegyetlenség Moscától, hogy nem csak ijesztgeti, de tényleg elzavarja Volponét (=ravasz róka) a házból.
nil-nocere ezt a véleményt írta 2024-05-14 21:58-kor:
Én úgy látom, hogy Robert figurája alapvetően unja ezt a megmentősdi-védelmezősdi szerepet vagyis inkább - mert igazából arról van itt szó, hogy - helyrebillenteni az igazságot. (Ebből a szempontból az angol cím sokkal találóbb, kár, hogy a címmagyarító szakembernek nem esett le a szitu.)
Szóval Robert valójában unja ezt az izét, szeretné már abbahagyni (el sem akarta kezdeni), de mindig jön szembe egy farok, aki felcseszi az agyát és automatikusan bekapcsol az igazságosztó-szuperman üzemmód. (Közben meg magában azt gondolja, hogy "b@+ már megint egy idióta, akivel foglalkoznom kell, és még a jó szóra sem hallgat, mennyemmá' a 'csába").
Ezt az érzést szeretné Denzel valahogy megjeleníteni és ezért ilyen vontatott, elnagyolt, kidolgozatlan az akció - csak legyünk már rajta túl és búsonghassak végre az elvesztett feleségemen - ugyanakkor ezért megy bele és él túl lehetetlen és életszerűtlen helyzeteket.
Sz'al ez a Fuqua nem egy hülyegyerek, aki csak egy ixedik dzsónvikket akart rendezni, hanem beleáskál egy kicsit a kényszeres önbíráskodó lelkébe, aki nem tud elmenni szó nélkül a világot pusztító mocsadékok mellett.
nil-nocere ezt a véleményt írta 2024-05-14 02:17-kor:
Hát, sokkal több ilyen ember kéne ebbe a világba. Békésebb lenne ... egy idő múlva... ;)
nil-nocere ezt a véleményt írta 2024-05-13 14:01-kor:
Ez tényleg nagyon aranyos kis újramesélése Stevenson Kincses szigetének. Tele olyan furcsaságokkal, hogy egymás mellett létezik az űrben rakétarásegítéssel száguldó napvitorlás (az árboc csúcsán lobogó! kalózzászlóval), ahol a legénység szkafander nélkül sétálgat az erőtérmentes nyitott fedélzeten és mesterséges gravitáció tartja a padlón, ugyanakkor a mentőcsónakot kötéllel eresztik le kézi erővel a hajó alján vágott nyíláson.... és hasonlók... :)
nil-nocere ezt a véleményt írta 2024-05-13 13:47-kor:
Nos, az IMDB filmismertetőírójára még egy Matt Weintraub sem tudná rásütni, hogy lelkiismeretesen látja el a munkáját.....
Ráadásul ezt a gyalázatos filmismertetőt is sikerült még lejjebb tolni a fordítással, amilyen minőséget nem a közismerten tré gúgli fordító vagy a kicsivel jobb dípel fordító, hanem a megtévesztésig tökéletes MI fordítók korában már vérciki kitenni....
Maga a történet egyébként a klasszikus pszichológiai kísérlet áthelyezése a mindent-a-telefonommal-intézek online világába: egy állását-barátnőjét (megszervezetten) elvesztett, üres bankszámlájú, végső kétségbeesésben lévő igazi jófiú megbízásokat kap, amiket ha teljesít, irracionálisan nagy összegeket kap. Először apró feladatokkal kezd - mindegyik morálisan elítélhető -, majd amikor a pénztől már igazi vadbarom lesz, kettes fokozatba kapcsol a megbízó és embert kell ölnie. Hol áll meg a kísérleti alany? Az eredeti kísérletben volt olyan, aki megölte volna árammal az áldozatot..... pedig ott nem volt szó pénzről.
A 140 perces(!) film kétharmadát egyébként nyugodtan át lehet pörgetni: jó bollywoodi szokás szerint tele van pakolva érzelgős indiai dalocskákkal, amik minimálisan sem viszik előre a történetet....
nil-nocere ezt a véleményt írta 2024-05-12 23:05-kor:
A legtöbb ember mellé oda kéne tenni egy ilyen házvezetőnőt, aki a megfelelő pillanatban hatásosan avatkozik be, nehogy a delikvens tönkretegye a saját és családja életét.
nil-nocere ezt a véleményt írta 2024-05-08 09:57-kor:
Nem "lehet", hanem általában így van, hogy a párok különböző életükben újra és újra találkoznak: egészen addig, amíg azt a "közös hangot" meg nem találják (pontosabban: amíg el nem tanulják egymástól azt, amire a további fejlődésükhöz szükségük van). És ehhez még csak hasonlítaniuk sem kell korábbi önmagukhoz, sőt.
Magyarul: ha nehézséged van a pároddal, akkor biztosan tudhatod, hogy nem először találkoztatok és jobban oda kell figyelned rá, hogy tanulj tőle. (És persze ez kölcsönös.)
Ha simán és harmónikusan éltek együtt, az azt jelenti, hogy semmi tanítanivalótok nincs egymásnak, egyszerűen csak élveznetek kell egymást és nagyon vigyázni, nehogy jóváteendő kárt okozzatok egymásnak.
nil-nocere ezt a véleményt írta 2024-05-08 09:41-kor:
Varon Sára képregénye alapján készült ez a hagyományos látványvilágú rajzfilm. A kutya tényleg szeretetreméltó, de egy kissé ... khm ostobácska. Ezért aztán amikor a robot - egy alapos tengervizes fürdőzés után - képtelen mozgatni az ízületeit és így felkelni a homokból (nem ragad bele, törülközőn fekszik!), a kutya néhány tétova mentési kísérlet után belenyugszik, hogy csak jópár hónap múlva, a következő szezonban fér hozzá a robothoz. Na mindegy, a mondanivaló miatt kénytelen volt az író kissé bugyutára venni.
Mert az igazi lényeg az, hogy az író szerint az emberek állatok nem becsülik egymást annyira, hogy igazi társas kapcsolatot alakítsanak ki: ez csak egy robottal lehet sikeres. Az első robot végleges elvesztése után a kutya újabb robotot vesz, az első robot pedig ahhoz kerül társként, aki végülis egy roncstelepen megtalálja és helyreállítja.
Érdekesség, hogy egyetlen szó sem hangzik el a filmben.
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×